Rss

Archives for : varrógép izzó megrendelés online

Nem kell tovább keresgélnie, megtalálta varrógépe izzójának lelőhelyét

Gyermekeink szeptemberi óvodakezdését sok ismerősünk legnagyobb meglepetésére én már a nyár közepén elkezdem. Hiszem és vallom, hogy nem lehet mindent előkészíteni kezdés előtt egy héttel, hiszen bármi közbe jöhet, ami miatt kapkodás lesz és én ezt nem szeretném. Tavaly nyáron is elkezdtem már az ovis előkészületeket július vége felé, amit azóta sem sajnálok. Anyósom a kérésemre és a gyerekek kedvéért elővette több éve nem használt varrógépét, hogy sajátkezűleg, a megfelelő méreteket szem előtt tartva és a fiúknak tetsző mintázatú óvodás- és torna zsákokat készítsen nekik. Az anyag vásárlása meg is történt, majd sorra került a varrógép összeszerelése. Már az első bekapcsolásnál feltűnt, hogy a varrógép izzóvarrogep izzoja sajnos nem működik. (Ekkor kezdtem el örülni, hogy ezt a munkát sem hagytuk a nyár utolsó napjára.) Szerencsére férjem rögtön tudta, hogy hol kell a hiányzó alkatrészt keresnie és a számítógép elé ülve azonnal megnyitotta a vilagitas.eu weboldalt. Az ott található webáruházban rövid idő alatt rátalált az Osram varrógép izzójára, amit megrendelés után rövid időn belül be is szerelt a gépbe.