Rss

Archives for : intim gyantázás

Félelem intim gyantázás előtt!

intim gyantázás

intim gyantázás

A következő nagy félelem a bőrrel kapcsolatos, hogy mennyire sérül a bőr. Ebből a szempontból nagyon fontos, hogy, hol ki, milyen technikával, anyaggal, előkészítéssel végzi a gyantázást, ugyanis, óvatlan kezek igenis komoly sérüléseket tudnak okozni a bőrön, hallottunk és láttunk is elég maradandó sérüléseket. Itt megemlíteném, hogy sokan azért nem mennek el gyantáztatni, mert már voltak és nagyon rossz élmény volt számukra. Lehet, hogy utána borogatni, kenegetni kellett a területet, esetleg véraláfutásos lett, vagy kisebesedett. Ezért nagyon fontos, hogy megválogassuk a módszert, az anyagot, a helyet, az embert, mert minden ezen múlik. Hallottunk olyat, hogy egyes kozmetikusok patronos gyantával és textilcsíkkal gyantáznak intim területen, aminek hallatán és belegondolva elborzadtunk. Ez nagyon fájdalmas tud lenni, ráadásul beleragadhat gyantával, textilcsíkkal együtt és így a kozmetikus csak gyötri, tépkedi a bőrt. Ennek eredménye, hogy a bőr felszakad, sérül és véraláfutások keletkezhetnek, amik olykor csak hetekkel később gyógyulnak. De nálam ez elő se fordulhat, ha intimgyantázásról beszélünk! Szeretettel várlak benneteket intim gyantázásra is, bővebb információ a https://satoczkibeakozmetikus.hu weboldalon!

Intim szőrtelenítés a megoldás nyárra

Képernyőfotó 2015-04-27 - 21.46.21Régóta egy pár vagytok? Szerettek mindent együtt csinálni? Jó móka együtt vásárolni, együtt szépülni? Készüljetek együtt a tavaszi-nyári szezonra is! Itt a tavasz és rohamosan melegszik az idő. Ez pedig azzal jár, hogy mind a hölgyeknél, mind pedig a férfiaknál rövidülnek a ruhadarabok. A szőrős test pedig egyik nemnél sem túl szép. Most együtt szépülhettek, együtt szabadulhattok meg a felesleges szőrszálaktól Budapest legkellemesebb intimkozmetikájában. A szőrtelenítés a kényes helyeken ma már nem csak a hölgyek problémája. Tudják ezt jól a kozmetikusok is, ezért most már a férfi intimgyantázás is elérhető a szalonokban. Kérhettek tehát nyugodtan mindkettőtöknek időpontot és így egy szalonban eshettek át a gyantázáson. A profi, szakképzett kozmetikusok vigyáznak majd Rátok. Speciális intimgyanta keverékkel rendkívül precíz mozdulatokkal gyorsan megszabadítanak mindkettőtöket a szőrszálaktól ott, ahol azt nem tűritek el magatokon. Legyetek üdék, boldogak és szőrtelenek idén is!

Intim gyantázás profi, képzett hölgyekkel

intim gyantazasA szőrtelenítés legbiztonságosabb és leghatékonyabb módja a gyantázás! Fiúknál és lányoknál egyaránt alkalmazható, kíméletes és minden más technikával szemben előnyösebb. Az intimkozmetika.hu kozmetikusai Budapesten Zuglóban és Budán is várják az egészségesen szépülni vágyókat. Az intimgyantázás a legkíméletesebb a legérzékenyebb felületeken. A kezelt bőrfelületen a szőr lassan nő vissza, elvékonyodik és a rendszeres kezelések mellett lassan elkopik. A speciális gyantakeverék, az IntimitiWax használatával a a bőr ép és egészséges marad.  A borotválás és az epilálás nem úszható meg szőrbenövések, egyes esetekben pedig akár szőrtüszőgyulladás nélkül. A gyantázással ezek a tünetek teljes mértékben elkerülhetők. A test teljes egészén alkalmazható ez a módszer. Kiváló, tökéletes szőrtelenítés végezhető el az arc, a nyak, a hónalj, a has, a combok, a lábszár, a derék felületén is. A barátságos, nyugodt környezetben könnyű a feloldódás, a mosolygós kozmetikusokkal könnyen leküzdhető a kezdeti izgalom.